Regisztrálás Bejelentkezés Elfelejtett jelszó?
komment verseny
Al di Meola
Budapesti Konkgresszusi Központ »
2011-11-03 20:00:00

A világ egyik legjobb dzsesszgitárosa az ezredfordulón életre hívta az

Al Di Meola World Sinfonia 2000 elnevezésű produkciót argentin, kubai és izraeli zenészekkel. Tizenegy évvel később ennek folytatásaként elkészítette

Pursuit of Radical Rhapsody

című albumát olyan vendégzenészekkel, mint Peter Erskine vagy Barry Miles.



A szenzációs produkciót most a hazai rajongók is láthatják és hallhatják élőben

2011 november 3-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Al Di Meola világhírű zenésztársaival – a gitáros Peo Alfonsival, a harmónikás Fausto Beccalossival és az itthoni közönség számára jól ismert magyar dobossal, Kaszás Péterrel – áll színpadra.


Al Di Meola már a stúdióban óriási lelkesedéssel beszélt legutóbbi albumáról. Mindent félretéve semmi más nem érdekelte, mint a New World Sinfonia. A zenészeitől pedig teljesen el volt ragadtatva, nagyon inspirálóan hatott rá a közös munka.

- Mindenki nagyon boldog és nagyon jól érzi magát, szinte a zenében élünk reggeltől estig – mondta a világhírű gitáros még a stúdióban. - A Return To Forever turné jó móka volt, nagy sikerünk volt, de az sokkal inkább egyfajta nosztalgikus dolog volt. Sokkal jobban lelkesít most az, hogy egy teljesen új irányba indulhatok zeneileg a New World Sinfoniával, ami napról napra egyre jobban kiteljesedik és egyre egységesebb lesz. Számomra ez a legelőremutatóbb produkció, amit nagyon hosszú idő óta csinálok. Ez most teljesen kitölti az életem, kielégít művészként, olyan ez, mint amikor egy fenséges ételt ízlelünk, miközben egy fantasztikus, istenien finom bort kortyolgatunk hozzá.


Al Di Meola először dobolni tanult, nyolc éves korában tért át a gitárra. Gyerekkorában a zenei világ meghatározó csillagai a Beatles, Elvis Presley és a The Ventures volt. A kis Al ugyan már tinédzserkorában igen jól játszott gitárján, társai mégsem ismerték el igazán: "a hatvanas években, ha nem úgy gitároztál, mint Eric Clapton vagy Jimmy Page, nem fogadtak el." Márpedig ő tanárjától dzsesszt, bossa novát és egy kis klasszikus gitározást tanult, így hát technikája igencsak furcsának tűnt az akkori közegben.

Zenei fejlődését Larry Coryell határozta meg leginkább. A középiskola vége táján minden fellépését megnézte, New Jersey-ből New Yorkba buszozgatott érte. Larryről később úgy nyilatkozott: ő a fúziós zene keresztapja. A hetvenes évek elején született ez az új műfaj: a fúzió, az egyesülés a dzsessz és a rock között jött létre ezekben az időkben. A születésnél egyébként Miles Davis is ott bábáskodott. A népszerű, erőteljes rockhangzás és a dzsesszre jellemző improvizáció keveréke ma is izgalmas zenéket eredményez.


A középiskola elvégzése után egy rövid, ám annál intenzívebb periódus következett: napi nyolc-tíz óra gyakorlás. Ebben az időben Al Di Meola mindenféle zenét hallgatott, mert bár szerette a rockot, úgy érezte, hogy az túlzottan behatárolt stílus, amiben nem lehet a gitár minden lehetőségét kibontakoztatni. Emellett  tudatosan kereste a saját hangjá, mert már akkor is valami olyat akart alkotni, amit nem csinált még senki más.


1971-ben Al Di Meola beiratkozott a híres bostoni Berklee School of Musicba. Másodévtől már egy fúziós zenekarban játszott, 1974-ben azonban egy mindent megváltoztató telefonhívás érkezett.

A vonal túlsó végén Chick Corea beszélt, aki már akkor is majdnem akkora névnek számított a "szakmában", mint manapság. Azt kérdezte, hogy vajon nincs-e kedve átjönni egy próbára. Mégpedig a Return to Forever nevű együttesben, ami máig a leghíresebb fúziós banda. "Egy álom vált valóra. Tíz perc alatt összepakoltam néhány ruhát egy táskába, buszra ültem, és soha többet nem láttam azt a bostoni lakást." Egy hétvégén át gyakoroltak együtt, aztán Al már színpadra is lépett az együttessel. A második közös fellépésükön már negyvenezer ember előtt játszott."

Legfrissebb 20 arc
Bulifal
Tóth Berta
Király L. Norbi a csajosabb italokra voksol
A leendő gyerekének az édesanyja?
cool hozzászólok
Tóth Berta
Cozombolis: Boldog nap a Vidámparkban
2006-ban, pont az ismerettsége előtt fellépett egy IVK-s rendezvényen Szolnokon. Jót buliztunk a zenéjére és kb 3 hét múlva hallottuk a zenéjét a rádióban! :)
cool hozzászólok
Tóth Berta
Varga Viktor öccsével alapít zenekart
Már mindenki zenekart alapít? Minek? Nem bír el az ország ennyi énekes, zenekart meg úgynevezett hírességet. :S
cool hozzászólok
Tóth Berta
VV Gergő nem tartja a kapcsolatot egykori villatársaival
Nem meglepő. Ez egy tv műsor, nem mély barátságok születnek itt. Csak bemennek, élnek ingyen, semminek sem örülnek és rinyálnak. Cserébe kicsit ismertek lesznek, keresnek pénzt és eltűnnek. Szerencsére!!
cool hozzászólok
Marosi Péter (Peti-Pbj)
Dukai Regina párjának minden lépéséről tud…


cool hozzászólok
© 2006-2012 Bulifigyelő.hu. | Híradó Média Kft. | Copyrights - Szerzői jogok | Adatvédelmi nyilatkozat | Irányelvek | Kapcsolat